Ahol tegnap voltam Erdőkertesen, Vass Jánosnál, majdnem megszakadt a szívem. Ez a fiú (és a többi férfi barátom sem) nem tudják, mekkora fájdalom és nehézség volt nekem tőlük csak amiatt visszavonulni, hogy nyugodtan élhessenek a feleségükkel házasságos életet és játszhassanak papás-mamást. Vassékhoz is mennyit jártam, de mindig az asszonnyal kellett beszélgetnem. Okos nő. Sosem engedett többé a férje közelébe. Pedig ez nekem nagy szívfájdalom. Talán senkit sem szerettem úgy életemben, mint őt. És ő volt életem legeslegjobb numerája. Ha lehet ezt ilyen csúnyán mondani.
Az is a rossz, hogy a nejek egyszer csak megkérdezik, hogy milyen volt annak idején a férjükkel a szex nekem? és ilyenkor mindig azt hazudom, hogy szinte nem is volt és hogy nem emlékszem már és hogy tök szar volt és hogy felejthető volt. Pedig ez nem igaz. Kurvára nem volt felejthető. Emlékszem Vass azt mondta nekem szex közben, hogy ez őrület, mert olyan, mintha saját magával szeretkezne. és én pontosan értettem, hogy ezzel mit akart mondani. Mintha egymás másik fele lettünk volna. illetve, pont azt tette a másik, amire mi vágytunk. vagy amit mi is éppen tettünk volna, ha mi lettünk volna a másik fél helyében, a másik oldalon. Egymás tükörképei voltunk. Nem tudnám elmondani, mi miatt lett vége?
De az biztos, hogy amióta nős: illedelemből egy szót sem váltottunk egymással. és ez így helyes, de emellett nagyon fáj. Olyan, mintha az ember háborús okok miatt soha többé nem láthatná a legkedvencebb kisöccsét, de ha mégis láthatná: nem szólhatna hozzá és nem vihetne neki ajándékot meg semmit. Sosem felejtem el azt a Bíbor utcai galériát! (Ahol Vass még korábban lakott.)
Azt hiszem, talán azért nem lehetett a párom, mert nekem az a sorsom, hogy megváltsam az emberek bajait és neki nincs semmi problémája. Úgy tökéletes, ahogy van. Én mindenféle szerencsétlenekkel szoktam együtt élni és amikor meggyógyulnak: elrepülnek, és én fájó szívvel elengedem őket. Van, akinek diplomát csinálok, valakinek munkahelyet meg autót teszek a feneke alá. Épp azt, amire szüksége van.
A legutolsó pasimat, Dejánt, csak meg kellett leckéztetni. Mivel néha az a gyógyító módszer, ha azt adjuk a férfinek, amit ő ad a nőknek. Ha nem érdeklődik utánunk és megcsal, akkor nem szabad érdeklődni utána és meg kell csalni. Nem mintha ez nekem élmény lenne, de rájuk megvilágosító erővel bír. Néha ilyenkor észbe kapnak és jó útra térnek. De néha (teljesen feleslegesen) belém szeretnek, pedig nem ez a cél. Nekem nem kell olyan pasi, aki már kész van. Mit tudnék neki adni? Számomra a segítés a motiváló erő. Egy kezemen meg tudom számolni, hányan köszönték már meg nekem, hogy adtam valamiféle tanítást. De ez csak azért van, mert annyira bele vannak süllyedve a kis mocsrukba, hogy valóban nem látnak rá magukra és rám (és ránk).
Halálom, amikor egy pasi egy teljes, kész, egész, de nyaggat. Eljátssza, hogy szerencsétlen és követeli, hogy segítsek rajta. Csakhogy én látom, hogy semmi segíteni való nincs rajta, csak hazudik. Részvétet akar kivívni magának. Na, ilyenkor képtelen vagyok vele együtt hazduni. Akinek mindene meg van, az ne akarjon még többet. és most egyáltalán nem, de abszolút nem pénzről beszélek, hanem arról, hogy lelkileg teljesen oké. Akkor ne akarja leszívni az energiámat. Én ugyanis csak azt látom meg, amikor van egy nagy kő és benne egy gyémánt rejlik. és tudom, ha rákoppintok, széttörik a kő és kinyerem a gyémántot. Utána picit még gyönyörködöm a gyémántban, de sajnos nem maradhat nálam, mert akkor már mindenki látja, hogy ő egy kincs és akkor már mindenkinek kell. és olyan gyémántot még sosem találtam, aki nem lett volna önmaga erejétől sugárzóan boldog és büszke, és nem csapott volna be, nem hagyott volna el nagyon gyorsan. De hát ez az élet rendje: "a gyerekek felnőnek". Meg akarják mutatni, hogy kik ők. Villogni akarnak, csillogni, táncolni. és nem akarják, hogy bárki is legyen mellettük, aki tudja, hogy honnan jöttek és hogy eredetileg ki voltak. Csak egy kő. Egy gátlásos, elnyomott, szerencsétlen kis nyomorult. Csak azt akarják megmutatni, hogy ők szupersztárok.
Dehát Vass nem ilyen. Ő már eredetileg egy brilliáns. Meg kell köszönnöm Istennek, hogy pár pillanatra találkozhattam vele. Kár, hogy máris el kellett engednem.
Amúgy sebaj. Mivel, ha nem lenne neje, akkor sem lennék vele. Nála az a szerelem, ha ad egy tüzes pofont. Ehhez én túl érzékeny vagyok. Szóval néha meggondolatlan és dilinyós. Emlékszem, egyszer Miskolcra mentünk operafesztiválra. Nagyon meleg volt a kocsiban. Akkoriban még nem volt légkondi. Le voltak engedve az ablakok. Rajtam felül kis fűző, alul rövid nadrág. Amikor is egy palack ásványvizet öntött a melleim közé. Szívinfarktust kaptam volna, ha nem én vezetek. De én vezettem. Utána ott ülhettem másfél liter vízben egész úton. Tudom, hogy szeretetből tette. Meg azért, hogy el ne aludjak. De azért én nem ilyen férfire vágynék, ha lehet választanom. Hanem olyanra, aki tisztel és támogat. Oké, persze... ilyen nincs. Mivel (mint fent említettem) mindig szerencsétleneket keresek, akiken lehet segíteni. Ha elmentek: újat keresek és kezdődik előlről az egész. Nekem sosem lesz kerek, egész, normális pasim. De talán ennek így kellett lennie. Ezért vagyok ma is remete.
Nagyon hiányzik Vass társasága. Ha tehetném, most ezt a dalt énekelném el neki: Ricky Lee Jones: I miss your company. A dal címe: Company.
