Épp AC/DC-t hallgatok. Thurnderstruck. Nem önként. A kisfiam tette be.
Ma nagyon sokat akartam írni, de elfáradtam. Péntek este van. Ezen a héten (is) tízszer mentem be dolgozni. Napi kétszer 4 óra. Halál. Viccből azt szoktam mondani, hogy ezért a pénzért megéri.
Az is a baj, hogy egy valaki elkezdett nekem sms-eket küldeni. Konkrétabban este 7 órakor Frantál Balázs rendőrnyomozó ráébredt, hogy megkérdezi, mi van velem és mikor találkozunk? Megírtam neki, hogy most nagyon dolgozom és írjon nekem e-mailt; és azt is megírtam, hogy este 8-ig dolgozom.
De ezek után még írt vagy ötöt, hogy hol dolgozom? Hányig dolgozom? De én nem válaszoltam, mert őrült rohanásban voltam. Valahogy elálmodoztam az időt és nekem 4 óra alatt kell feltakarítanom 8 termet és 30 vécét.
Az a baj, hogy undorodom Balázstól. Azt hiszem, hogy ezt sosem merném belemondani az arcába, de hányok tőle. Egy pondró féreg(nek érzem őt). Nem tudom, mi a baja? De valami olyasmi, hogy iszonyatosan erőszakos és nem fogja fel, hogy nekem ő nem kell, nem tetszik és nem akarok vele lefeküdni. Soha. Soha. És SOHA! Undorodom attól, amikor valami nekem nem kell, mert nem kívánom, de megpróbálnak róla meggyőzni, hogy az nekem kell. És még amikor már azt mondom, hogy "oké, próbálom magam meggyőzni, ha neked ez akkora örömet okozna", akkor sem megy. Hányok tőle. Olyan, mintha valaki azt mondaná, hogy van eladó éticsiga, egy példány, most szedte az árokparton, egyem meg! Én mondanám, hogy nem kérem, fúj, nem szeretem a friss élő éticsigát, de ő iszonyatosan erőlködne. Hogy vegyem meg. A végén már ott tartanánk, hogy ő fizet, ha megveszem, de fúj, nekem nem kell.
Emellett az is kissé zavar(na) benne (ha kellene ő nekem), hogy nős, van két gyermeke és a nejével boldogan élnek együtt, kézenfogva sétálnak az Aréna Plazában, amikor a gyerekeknek mennek ruhát vásárolni. És ami még a legbosszantóbb, hogy most, amikor 40 éves lett: elment nyugdíjba, mert ugyebár rendőrnyomozó. Az 40 évesen elmegy nyugdíjba. Más ember pedig 60 évesen még másodállást vállal, hogy ne haljon éhen a család, ez meg elmegy nyugdíjba. Fúj! Hiába győzne meg valaki, hogy szeretnem kell a rendőröket, de amióta nagy lettem: utálom őket. Nem számít az igazság. Csak a korrupció. Ehhez gyomor kell. Oké, biztos vannak kivételek, de azokkal nagyon ritkán találkozom; illetve könnyebben elfelejtem, mint azokat, akik hazudnak, csalnak, lopnak. Álszentek. Fúj.
Bocsánat, de nagyon felhúztam magam. Különben is, mit képzel ez magáról? Ha sokat erőszakoskodik, akkor majd le akarok vele feküdni? Fúj! Amúgy, ha jobban belegondolok, ismerek még egy ilyen erőszakos pasit. Annak is katonatiszt az apja. Ennek is. Erőszak. Diktatúra.
Engem az zavar a legjobban, hogyha valaki ennyire nem ismeri a lelkemet, hogy nem veszi észre, hogy én undorodom tőle, akkor ...
Nem, nem, nem. Most megvilágosodtam. Ezeknek a pasiknak éppen az okoz izgalmat, hogy erőszakoskodhatnak, hogy presszionálhatnak, hogy kellemetlen helyzetbe hozhatnak. Meg van a megoldás. Tudom, mit kell mondanom. De azt most nem írhatom le ide.
Egyáltalán az is érdekelne, miért csak fél évente egyszer jutok az eszükbe? Épp kirúgta őket az aktuális Második Macájuk? és senki, de senki nem akart velük randizni? és a telefonkönyvet elkezdték felkutatni (úgy értem a mobiljukban a névlistát A-tól Z-ig felhívogatták) és amikor V-hez értek, még mindig nem volt senki. Akkor hívjuk fel Vivit! Vagy a H-nál kerestek? és akkor csak 30 nőt hívtak fel előttem, nem 200-at?
Mindenesetre este, a villamosmegállóban megláttam egy gyönyörű pasit, aki vagányan átsétált minden piros lámpán (igaz, már semmi nem járt) és annyira gyönyörű volt, ahogy "csak itt átsétált", hogy önkéntelenül is dalra fakadtam, hogy csak itt átsétált, csak itt á, csak itt á, csakittá, csakittá, csakittá.
Kár, hogy nem mertem odamenni hozzá. De arra gondoltam: biztos a barátnőjéhez siet és biztos nem is tetszenék neki. Csakittá, csakittá, csakittá. Ti rí ri rimm.
