Van egy pasim, akibe kezdek beleszeretni, de minden nap megsértem chat-en. Mindig ki akar lépni a levelezésből, hisztizik, duzzog, de tök igazam van. Nem akarok olyannal csókolózni, akivel nem akarok.
Akkor akarok csókolózni, amikor én akarok. Most megírtam neki, hogy
1., olyan szaga volt a pulóverének, ami bár tiszta, de öt éve nem vették ki a szekrényből (és állott)
2., utálom a bajuszt (és hogy képzelje el, hogy beletennék a szájába egy marék hajat: én ezt érzem)
3., szar érzés, ha egy óriási nagy pocakra odahúznak engem és ez totál gusztustalan érzés (tulajdonképpen én /is/ egy izmos, lapos hasra vágyom)
4., nagyon-nagyon náthás vagyok, az orrgaratom egy érzékeny, lüktető felület. Nem kívánom ilyenkor ki sem nyitni a szám. Nem kívánok másokat összefertőzni. Nem érzem ilyenkor harmonikusnak és illatosnak a számat. és sosem használok pl. Orbit rágót, így most sem teszem. és amíg nem gyógyulok meg, addig ne kelljen már csókolóznom
5., nem tartok ott még érzelmileg, hogy csókolózzak
6., nem szeretem, ha első randin, nyilvános helyen, egy pályaudvaron, ezer ember között markolásszák durván a melleimet.
Á, ez egy vehemens, erőszakos pasi. Amúgy szerintem később szeretni fogom, csak először korbáccsal vissza kell terelnem a ketrecbe, mint egy oroszlánt az idomár.
Meg is írtam neki, hogyha nem nyomulna előre.... szóval azt írtam neki, hogyha hagyná (úgy általában) a nőket levegőhöz jutni, akkor úgyis jönnének-jönnének-jönnének felé. De, ha nyomul, akkor arra nincs más válasz, csak annyi, hogy hagyjál már, nem nyomogass már, lépj már hátrébb három lépést, engedj már el, ne ölelgess, ne szoríts be a hónod alá! stb.
Konkrétan, ha valaki békén hagy, sőt elmenekül, akkor mész utána sebesen, de ha jön-jön-jön, akkor te automatikusan hátrálsz.
Ez kicsit olyan, mintha a patikus kijönne a patikából, hogy kell-e nekem fejtetű irtószer és nekem nem kell és ha hangosabban mondja, akkor sem kell.
De, ha visszamegy az üzletébe, akkor majd úgyis be fogok menni, ha szükségem lesz rá. Ha meg sosem lesz, akkor pedig: ez van és kész.
