Az egész életem hangulata egyenlő A szentjánosbogarak sírja című filmmel.
Itt van a hónap eleje, oké, hogy szeptember és iskolakezdés, de már nincs egy kanyim sem. Apám gazdag és a kisfiam apja is jól keres. Próbálom őket rávenni, hogy vegyenek valamit a gyereknek, de mintha nem is hallanák. Ma a kisfiam apja megírta sms-ben, hogy nyomorék vagyok és szerencsétlen és hogy oldjam meg magam a saját problémáimat. Megírtam neki, hogy a gyerek a szerencsétlen, mert nem fog tudni elmenni osztálykirándulásra, se normális tízórait nem fog vinni és egy nincs egy jó méretű ruhája.
Végül megírtam a gyerek apjának, hogy igen, szerencsétlen nyomorék vagyok és épp emiatt kérem a segítségét és hogy nagyon egyszerű mindenre tojni magasról. "Easy to be hard."
Pedig tegnap keresett az a srác, akivel tavaly voltam Horvátországban. Tele van dohánnyal. Be is ígérte... Mármint megírta, hogy rengeteget dolgozott: szeretné valakivel elkölteni a pénzét. Csak hát az a baj, hogy én már nem bízom benne és már nem bírom szeretni. Kurva meg nem vagyok. Ha egy dolgot megőriztem a szegénységemben: az a méltóságom. Meg is írtam neki, hogy keressen mást. Engem már ő nem érdekel. Aki egyszer becsapott, az be fog mégegyszer is. és ő is milyen ember? 700 ezret keres havonta és meg kell tapsolni, ha vesz a lányának ballagásra ruhát. A saját lányának. Még jó, hogy vesz! Ki vegyen, ha nem a jól kereső apja? Ott a gyerek sokkal szerencsétlenebb volt, mert a szülők odaadták őt a nagyszülőknek. Mind a kettő ment pénzt keresni, a gyereket meg lepasszolták. Szép ki gyerekkor! Mármint eldobva lenni. Egy távoli kis városban élni, a szülpk nélkül. Rossz érzés lehet.
Ha kérek apámtól vagy a kisfiam apjától segítséget, mindig akkora balhét csapnak, hogy inkább éhen halok, minthogy még egyszer kérjek. A húgom ugyanezt csinálta kiskorában. Ha megkértem valamire, mert pl. a fürdőszobában álltam vizesen és épp nem volt bent törölköző: ő biztos nem hozott, hanem addig üvöltözött, hogy mi a fenét képzelek magamról, amíg rájöttem, hogy sokkal több energia őt megkérni valamire, mint hogy magam megcsináljam azt a dolgot.
Ők is ugyanezért teszik ezt velem. Nehogy megint merjek tőlük kérni segítséget. Soha. A kisfiam apja is most 3D tévét vesz magának a házi mozi rendszerébe, de segíteni nincs kedve.
Ezerszer miatta rúgtak ki a munkahelyeimről. Mikor még csak két hónap volt meg a próbaidőmből, de a gyerekünk szalmonellás lett az anyósnál (a sok beteg csirkétől) és muszáj volt bemennem a kórházba, de tudtam, hogy emiatt ki fognak rúgni. Megkértem őt, hogy segítsen: menjen be ő a kórházba, hogy engem ne rúgjanak ki, de nem ment soha. És az én apám sem. Szinte mondhatom, hogy direkt kirúgattak az állásaimból. Nincs családom. Nincs senkim. Nem számíthatok senkire. A szentjánosbogarak sírja. Ez jutott nekem. És még csodálkoznak a pasik, hogy nincs kedvem velük hetyegni? Hogy nem bírok másra gondolni, csak arra, hogyan teremtek elő annyi pénzt, hogy 1 hónapig meg bírjunk élni. Koldulni kell meg tarhálni? és a legnagyobb boldogság az az a számomra, hogy belemenekülök az alvásba. Most meg fojtogat a sírás.
Oké, ha választhatnék, akkor is csak anya lennék. Úgy értem: itthon lennék a gyerekemmel (vagy gyerekeimmel), de lenne egy jó apa, aki eltartana minket és nem azon kapnám magam, hogy elhagy egy cafkáért, akit egy diszkóban ismert meg. Könyörgöm: miért jár egy 35 éves férj diszkóba?
Na, mindegy, azóta már az ötvenedik nőjével is szakított és nagyon hálás vagyok az Istennek, hogy külön élhetek tőle. Minden sokkal jobb így. és pénzért vele sem maradnék együtt, mint ahogy senkivel sem. Jobb, ha a gyerek látja, hogy nem muszáj elkurvulni. Jobb szegénynek, de méltóságteljesnek maradni. Mindenki Lúdas Matyiba szerelmes és senki sem a Döbrögibe. Na, ugye.
Ui.: Még az is jó a szegénységben, hogy bárki velem van: tudom, hogy nem a pénzemért szeret.
Ui2.: Azonban az is igaz, hogy senki nincs velem. (Hi hi hi.)
