Ma találtam egy levelet a postaládámban. Valami végrehajtó írta, hogy helyszíni eljárást kísérelt meg és, ha legközelebb sem talál itthon, akkor "az ingatlant az Ön költségére lakatossal felnyittatom, és az eljárást távollétében foganatosítom".
Első dolgom volt, hogy szóltam a kisfiamnak, ha jön a végrehajtó: emelt fővel tűrjön bármit, de elsősorban próbálja nekik megmondani, hogy kiskorú és nem szeretne idegeneket beengedni a lakásba. Ha mégis muszáj, akkor is csak le fogják foglalni mindenünket.
Nem volt rajta a levélen, hogy melyik szolgáltató akar foglalni, de oly mindegy. Előbb-utóbb mindegyik fog.
Ezek miatt ma még utoljára buliztunk egy jót = gabonapelyhet vettem a kisfiamnak és 3,5%-os tejet és kikölcsönöztem egy dvd-t neki: Az ijfú Einsteint. Ki tudja, hogy később lesz-e még lehetőségünk bármit így együtt csinálni?
Az áramlekapcsolást már megszokta. Az elején még nagyon sírt. Félt, mert sötét volt. De én biztattam, hogy 1., van még fedél a fejünk felett és 2., van távfűtés. És sok embernek ezek közül egyik sincs meg.
Ha belegondolok, hogy apámnak lakásai vannak kiadva bérbe és hogy a kisfiam apja épp most vett 3 dimenziós tévét, mert nincs megelégedve a házimozi rendszerével, akkor semmilyen más következtetést nem tudok levonni, mint azt, hogy családot kell cserélnem. Mert ez nem visz előre. Csak lenyom. Anya, apa, ex-férj. Három bántalmazó alkoholista.
Egyszer elmentem a Névtelen Alkoholisták Gyermekeinek Csoportjá-ba, de túlságosan megijedtem és többször nem mertem menni. Pedig nagyon aranyosak voltak, de mégis: nem akarom elhinni, hogy ez van. De majd lassan el fogom.
Eddig egyetlen ember volt, aki mondott nekem valami kedveset, ő volt, akivel tavaly Horvátországba mentem. Ő azt mondta, hogy imádja bennem, hogy így küzdök, mint egy anyaoroszlán. (Ő volt az, aki megcsalt már aznap, ahogy hazaértünk nyaralásból. Pedig velem reggel szexelt, de du. 5-kor már meg kellett csalnia. Sebaj. Úgyis pocsék volt az ágyban.)
Engem már semmi nem érdekel. Amikor múltkor betörtek hozzánk és mindent elvittek, akkor is csak azt néztem meg, hogy a gyerek jól van-e? A többi nem érdekelt. Tárgyak, kacatok. Kinek kellenek? Minden, ami értékes az bennünk van. Azt nem veheti el senki.
Ma is megnéztem a Szentjánosbogarak sírját. Lassan megszokom, hogy ez van. Minden nap egy küzdelem az ételért és minden napnak az a lényege, hogy valahogy túl kell élni. Aki itt tart, az már nem fél a haláltól. és, aki itt tart azt nem érdekli paizás, lekvárfőzés és semmi. Se tűzijáték, se koncert, se opera, se semmi.
A munkahelyemen a többség fél a ráktól. Én nem félek. Nekem megváltás lenne. Bár a fiam nem örülne. Ugyanis ma az történt, hogy egy nagyon undorító (vastag) pókot kellett megölnöm, de nem reagált a molyirtó sprayre; a darázsirtó spraytől pedig borzasztóan rosszul lett. Tudtam, hogy ki kell nyírnom. Nagyon nehezemre esett. Előtte-közben-utána imádkoztunk, hogy jó helyre szülessen újra. Lecsaptam vagy háromszor. Utána a kisfiam azt mondta:
- Anya, kérlek, ne legyél öngyilkos! Nagyon hiányoznál.
Tudom, hogy azért mondta, mert egyedül nem bírna megölni egy pókot. De azért nagyon jól esett. Mondtam is neki, hogy én sem bírtam volna megölni, ha ő nincs mellettem. Azért bírtam megölni, mert ő erőt adott nekem (és azért, mert közel volt az ágyához és nem akartam, hogy belemásszon).
Azt is elmondtam neki, hogyha majd nagy lesz, akkor ő lesz az apuka és neki kell lecsapnia a pókokat.
Tudom, a Kaláka együttes tagjai biztosan zsepibe tennék és udvariasan kitennék a teraszra vagy a kertbe, de itt nincs terasz, se kert.
Egyéb: én nem utálom, hogy szegény vagyok, csak elveszítettem emiatt a barátaimat. Múltkor is elmentem Erdőkertesre és vittem a 12 tagú családnak 12 hűtőmágnest, de amikor odaértem: elszégyelltem magam, hogy milyen sovány ajándék és nem mertem odaadni. Ezen a hétvégén is kellene mennem, de nem biztos, hogy képes vagyok rá. Kell egy szint, hogy az ember bulizni merjen menni, mint ahogy síelni sem indul el senki két fillér nélkül. Mivel tudja, hogy majd lesz útiköltség, szállás költség és élelem költség. Plusz pénz várásolni, gyógyszerre stb.
Á, nem tudom, mit kellene tennem. Úgy utálok változtatni! vagyis inkább úgy mondanám: nehéz változtatnom.
