Ki udvarol még nekem? Egy imitátor. Jaj, nagyon helyes férfi! Pár éve csókolóztunk, de kiderült, hogy nős. Erre kirúgtam és mondtam neki, ha már elvált: szeretettel várom. És most írt, hogy elvált.
Csak sajnos nem tudtam vele foglalkozni, mert épp belázasodott a gyermekem. Valami oltást kapott. Adtam be rá kivezetőszert. Másnap jobban volt.
Az a baj ezzel a pasival, hogy annyira szívtipró típus, hogy egy napig sem bíznék meg benne. Meg különben is: kb. olyan magas, mint én, és kb. annyi kiló, mint én... összességében: alacsony hozzám. Akinek mindig S-es pulóvert kellene vennem, vagy maximum M-eset, miközben én valami nyújtott fazonút szeretnék valami min. 190 centis pasira.
Mikor jön már el az a pillanat, amikor a benső gazdagságot kezdem el nézni a pasikban és nem a külső szépséget? Soha? Ahhoz nem bírok elég öreg lenni?
Erről jut eszembe: mi van, ha engem is ránézésre ítélnek majd meg? Feltétlenül fogynom kell egy kicsit. Elég, ha két dolgot nem fogyasztanék: cukros üdítőt és süti-kenyér-pogáncsát. Szóval egy erős szénhidrátmentes diétára van szükségem. Se pizza, se ropi, se kóla, se csoki. Ámen.
- - -
Korábban egy híres zenész is felhívott egyszer, hogy: Ó, itt vagyok, már elváltam. De valahogy mégsem bírtam szexelni vele. Túl buta volt.
Annyi minden kell, hogy tökéletes legyen egy férfiben, hogy így sosem fogom megtalálni az igazit.
